Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat és rákokat.
A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.
A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony.
A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal egy-egy farkas akár 9 kilogrammot is felfal belőle. Rendkívül erős állkapcsával akár a jávorszarvas vagy a bölény legvastagabb csontjait is el tudja morzsolni.Több amerikai tanulmány is bizonyítja, hogy zápfogaival (Molares) akár 105 kg/cm² (1500 Psi) harapóerőt is kifejthet. A dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.
A hím sokáig, gyakran egy évnél is tovább udvarol a nősténynek, az ezután kialakuló kapcsolat azonban több évre szól; a két fél erősen kötődik egymáshoz.
A szaporodás a domináns alfa-pár előjoga, vagyis a farkasokra a monogámia jellemző úgy, hogy a kieső alfa-egyed helyét a rangsorban következő veszi át. Az alfa-nőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval akadályozza; előfordulhat, hogy kölykeiket elpusztítja.
A szaporodási időszak január és április között van, az északi farkasoké később, mint a délebbre élőké. A nőstény évente egyszer ivarzik, az ösztrusz 5–14 napig tart. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, akár 14 is lehet (általában hét). 5–10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10–15 nap múlva nyílik ki. 7–9 hétig szopnak.
A kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz, így visszahányt eledellel táplálják is őket – halandósági rátájuk ennek ellenére nagy. A szülőodút 8–10 hetes korukban hagyják el. Játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattal vadászni.
Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak. Ekkor többnyire elhagyják a falkát, és megpróbálnak másikhoz csatlakozni, illetve újat alakítani. A vadászat és a dominanciaharcok közben szerzett sérülések a leggyakoribb halálokok. Állatkertben közel 15 évig is élhetnek.
Ez a szürke farkas.